1 éves lenne a blog, ha...

, by Kristina

holnap február 29-ét írna a naptár. ;)

   Hogy miért pont egy ilyen szökő dátumot választottam arra, hogy pötyögjeg itt hetente valamit, a mai napig sem tudom. Először minden titkosnak indult, "Csak úgy, miért ne?" alapon. Majd azt gondoltam, hogy ugyan már, senki nem fog olvasni, szabadon írhatok így is, amit csak akarok...
   Véleményem mindig is volt, csak sokan nem hallgattak meg. Ez a helyzet úgy érzem megváltozott, a visszajelzések, a üzenetek alapján, amit Tőletek kapok legalább is hiszem, hogy ezért megéri néha több órát is görnyedezve a gép előtt ülni és írni, írni, írni és figyelni.

   Voltak jobb és rosszabb napok, néha már nem szórakozás, hanem kötelesség szintűek, volt, hogy megbántam, de soha nem adtam fel. Lehet hülyeség, de nekem sokat számít a blog, nem csak mert végre egy hely, ahol Én, Én lehetek, ahol szabadon elmondhatom a véleményem, hanem ahol végre lehetőségem is nyílt arra, hogy a kedvenceim ajánlhassam, hogy mások is kedvet kapjanak olyan könyvekre, amelyek nekem boldog pillanatokat okoztak. Vagy épp olyanokról számoljak be, amelyek inkább szenvedést, mint szórakozást jelentettek. 
   A legjobban azért örülök a blognak, mert sok új embert ismertem meg, és sokukkal együtt rajonghatok egy-egy könyvön, sorozaton, vagy akár karakterért.
  A blognak köszönhetően kipróbáltam magam más műfajokban is, leginkább azért, hogy elmondhassam a véleményem milyen hatással voltak rám. Voltak szerencsés szárnypróbálgatások és felettébb szerencsétlenek is.

  A blog miatt olvastam el Suzanne Collins Éhezők viadala trilógiáját és lett örök kedvencem, valamint E.L. James Ötven árnyalata trilógiáját, amely szintén nagy kedvencnek bizonyult...
  Legújabb őrületem a Trónok harca, amit ezúttal a filmsorozattal kezdtem. Szép lassan akartam haladni, mi lett belőle? Tegnap kezdtem és most lett vége az első évadnak (alig pár perce). Csak ez miatt nem éjjel éjfél után írtam meg ezt a kis szösszenetet, egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle. Így nem is fecsérlem az időt tovább több semmiségre, megyek és folytatom a következő évadot, utána pedig valószínűleg a könyvek miatt nem fogtok hallani felőlem pár napig. Addig is legyen szép napotok! :)

Egy kis statisztika, ami engem nagyon is meglepett. A blogger szerint 1 év alatt összesen:
- 230 közzétett bejegyzésem volt, és
- 31 vár arra, hogy ne csak vázlat címke legyen a címek mellett, hanem közzétett olvasnivaló.
- valamint 64.383 oldalmegjelenítés történt. 

A legtöbbet olvasott bejegyzések:
- 2447 Sylvia Day: Crossfire sorozatát, a Melléd láncolva könyv értékelésem 1259
- 1833 E.L. James Ötven árnyalat trilógia
- valamint a könyves karakterek szavazáson Katniss kampánybeszédét 1062, Peeta 915 alkalommal nyitották meg. 

Ezek szerint az erotikus romantikus könyvek hódítanak a könyvek között. :)

Mivel az új rovatok is elég keresetteknek tűnnek, folytatni fogom őket, a Gyűjtőposzt és a Keddi kívánságlistát biztosan. Ötleteim vannak, csak a megvalósításukra szánt idő hiányzik. :)

5 comments:

Magnolia said...

Boldog blogszülinapot :)

reea said...

Nagyon boldog blogszülinapot! :)

Ancsi said...

Sok-sok boldog születésnapot!
Kívánom, hogy ez a blog még sokáig veled maradjon, és hogy megtaláld azt az egyensúlyt, amennyit szívesen foglalkozol vele. Nem könnyű, tudom. :)

Kristina said...

Magnolia, Reea, Ancsi köszönöm! :)
Az egyensúly az most tényleg hiányzik, remélem, hogy az ihlet is újra rám talál. :)

Gica said...

Boldog szülinapot!!!!