Gyűjtőposzt (3.) - New Adult könyvek
- A 20-25 éves korosztályról szól, de nem csak nekik íródik.
- Leginkább olyan fiatalok a főszereplői a műfajnak, akik lelkileg, vagy testileg sérültek, nemi erőszak, vagy gyermekkori bántalmazás áldozatai voltak, vagyis a komoly témákat is feszegeti.
- Gyakran áll középpontban a lelki szabadság, nyugalom, sőt önmaguk megtalálása.
- Az igaz szerelem, a testi vágyak beteljesülése, a problémás kapcsolatok boncolgatása sem áll messze a műfajtól, valamint az igazi rosszfiúk jóvá tétele. :)
- Szex, drogok, alkohol, bulizások, és főleg a tabu témákat feszegető történetek is gyakoriak a műfajon belül.
Személy szerint ezzel a műfajjal tudtam eddig legkönnyebben azonosulni. Nem hiszem, hogy ez csak azért van, mert 23 éves, és egyetemi hallgató vagyok. Szeretem az írók stílusát, a tabu témákat feszegető történeteiket, de főleg a valósághűen megalkotott karaktereket.
A lista folyamatosan bővül!
Utolsó frissítés - 2015. 12.02
Utolsó frissítés - 2015. 12.02
Camryn és Andrew története hívta fel a figyelmem és szeretette meg velem igazán a New Adult műfajt. Két olyan fiatalról szól, akik keresik önmagukat, és ezzel megtalálják egymást. A szabadságról, a szerelemről szól.
A könyvről a bejegyzésem ezen a linken olvashatod el.
Kedvenc idézetem:
"- Nem az számít, hogy mit viselsz - oktat, miközben visszasétál a gardróbba. - Csak az számít, hogy merre mész, és mit csinálsz, miközben viseled." - Andrew
A könyvről a bejegyzésem ezen a linken olvashatod el.
Kedvenc idézetem:
"- Nem az számít, hogy mit viselsz - oktat, miközben visszasétál a gardróbba. - Csak az számít, hogy merre mész, és mit csinálsz, miközben viseled." - Andrew
J. A. Redmerski: Az örökké határa
Hosszú út vár rájuk ebben a részben is: megértés, feldolgozás. Egy újabb útra indulnak együtt, új kalandokkal, új cél miatt. Mindketten élnek át nehéz pillanatokat, de azok tényleg csak megerősítik a köteléket közöttük. Nem külön külön fejlődtek a karakterek, hanem egyszerre és együtt.
A könyvről írott véleményem ezen a linken olvashatjátok el, vagy a könyv címére kattintva.
Jocelyn és Braden története, a Dublin Street sorozat első része. Az erotikus romantikus műfajba is be lehet sorolni, hiszen gyakran izzott a levegő a főszereplők között, és nem csak az ágyban. Szerettem, mert Joss karaktere nem az a nebáncsvirág típus. Szórakoztató volt, mert az erotika mellett vicces jelenetek is voltak, és a sok piszkálódás az elején tette az i-re a pontot, amitől megszerettem nagyon könnyen. A sorozat nem folytatásos, vagyis minden részben más főszereplők jutnak arra a sorsa, hogy egymásra találjanak. :)
Bliss és Garrick története édesen romantikus. Bliss egy igazán szerencsétlen, vagyis inkább ügyetlen lány, aki még ráadásul szűz is, Garrick pedig egy nagyon jóképű pasi, csak egy a baj, kapcsolatról nem is szabadna álmodniuk, hiszen tanár-diák lévén. Félrevezető lehet a könyv fülszövege, mert nem sorolnám az erotikus könyvek közé, inkább csak viccesen romantikus. Szintén sorozat első része, de mint a Dublin street-nél, itt is a főszerepben más párok szórakoztatnak minket.
A második rész is jön magyarul, pontos dátumot még nem tudok, de frissíteni fogom a bejegyzést. :)
Ha egy könyv képes elérni azt, hogy minden problémáról megfeledkezve élvezzem a cselekményét és
csak a könyvbeli világ létezzen számomra, akkor abban van valami, amitől igazán különlegesnek tekinthető. Tényleg megtörtént, hogy olvasás közben valamiért felléptem az egyik közösségi oldalra és amikor a barátaim beszélgetésébe csöppentem, hirtelen nem is tudtam, hogy hol vagyok. Jó érzés volt, sőt egyenesen felbecsülhetetlen, hogy ennyire bele tudtam magam élni az olvasásba, egy másik világba.
Drew és Fable kapcsolata egy nem mindennapi történettel kezdődik, ezt meséli el a könyv, vagyis a Drew + Fable sorozat első része. Két külön világból származó fiatal, akik a könyv lapjain megmutatják, hogy még sem különböznek annyira. Igaz, hogy a könyv úgy fejeződött be, hogy legszívesebben valakit lecsaptam volna, és a folytatásért sikoltoztam, DE most pár nappal később nyugodt vagyok, mert úgy érzem, hogy mégis tökéletes a befejezés egy tökéletes újrakezdéshez. Nem kell megijedni, csak a sorozat következő része fog velük foglalkozni, a harmadik résztől az írónő már más áldozatokat talált a szórakoztatásunkra.
Fable-t sokkal jobban megkedveltem ebben a részben, mert a kemény csaj álarca mögül jobban előbújt az érzékeny, szeretetre éhes nő személyisége is. Mindig is kedveltem az erős, küzdő női karaktereket, de azzal, hogy Fable gyengédebb oldalát is megismertem, csak még inkább élethűvé, szerethetőbbé alakult.
Abby és Travis történetének világa, minden hibája ellenére azonnal magába szippantott. Az első könyv, amit ebből a műfajból a kezembe vettem. Egy olyan kapcsolatról mesél, amit egyszerre imádtam és gyűlöltem, hiszen igazi se veled, se nélküled komplikációval bolondította meg az írónő. Sorozat első része, amely, bár egy kerek egész történetként fejeződött be, az írónő mégis írt hozzá egy második részt is, mi Travis szemszögéből meséli el a történetet.
Ugyan az a forgatókönyv játszódott le velem, mint hónapokkal ezelőtt, ez egy igazi érzelmi hullámvasút, ami néha bármennyire is meredek volt, többször fel szeretnék szállni rá a jövőben is. Meglepő módon ugyan olyan hatással volt az érzelmeimre, még annak ellenére is, hogy ugyanazokat a jelenteket olvastam itt újra, persze ezúttal a másik rész szempontjából, Travis gondolataiba kaptunk ezzel betekintést. Ha lehet ilyet mondani, akkor most még jobban belezúgtam a karakterébe.
Abby és Travis történetét már a legtöbben ismerjük, sőt az előző könyvekben mindkét fél szemszögéből láttuk már, hogy hogyan ismerkedtek meg, miként küzdött Travis a lányért, milyen hibákat követtek el mindketten, hogyan menekült előle Abby. Azt is láttuk, hogy milyen változásokon mentek a karaktereik keresztül és mégis, a legnagyobb változásról eddig nem is olvashattunk.Mert bizony ebben a novellában, rengeteg dolog történik, nem csak arról szól, hogy felszállnak a Vegasba tartó gépre, hogy kimodják a boldogító igent, hogy meglátogatnak egy tetoválószalont, majd hazatérnek.
Tammara Webber: Easy - Egyszeregy
Őszintén szánom és bánom, hogy olvasás után nem ragadtam azonnal tollat és írtam le minden érzésem a könyvvel kapcsolatban. Nagyon szerettem Lucas és Jacquelin történetét, és kötelező olvasmánynak tartom a new adult kedvelőinek.
A komoly témák közül ez a könyv a nemi erőszakkal foglalkozik.
"Landon Lucas Maxfield gyermekként azt hitte, tökéletes az élete, és örömmel nézett a reményteljes jövő elébe – mígnem egy tragédia szétzúzta a családját, és kételyeket ébresztett a fiúban mindennel szemben, amiben addig hitt.
Nem akart mást, csak maga mögött hagyni a múltat. Miután megismerkedett Jacqueline Wallace-szal, könnyen jött a vágy, hogy mindazzá váljon, amit a lány igényel…"
'Sienna hosszú idő után visszatér gyerekkora helyszínére, Nashville-be, mert a számára oly kedves otthon, ahol nagyanyja felnevelte, veszélybe került. A házat bármelyik pillanatban elveszíthetik, mert egy bírósági döntés miatt elárverezték.
Sienna Nashville-ben szembesül vele, hogy a ház új tulajdonosa nem más, mint az ünnepelt, szexi rocksztár, Lucas Wolfe."
Sosem hittem volna, hogy rocksztár lesz belőlem. Az egész életem előre eltervezett volt. Futballozás a főiskolán. Bekerülni a Nemzeti Futball-ligába. Házasság a középiskolai szerelmemmel, majd boldogan élni, míg meg nem halok.
Mindkettőnk szívét összetörtem aznap, amikor közöltem vele, hogy elmegyek. Fiatal voltam. A magam szempontjából jó döntés volt, ám kettőnket illetően nem volt az. Lelkem bánatát zenében sírtam el, de őt soha nem feledtem. Az illatát… A mosolyát…
Nem így és nem ezt akarták. És mégis…
Két fiatal, Cassie Andrews és Jack Carter kezdi meg tanulmányait a főiskolai előkészítőn. Amikor Cassie megismeri az emelkedő csillagú baseballreménységet, Jacket, határozott szándéka, hogy nagy ívben elkerüli ezt a beképzelt fölényes alakot. Ám Jack egészen másképp képzeli: randizni akar a lánnyal.
Mindketten sérült lelkűek, tele bizalmatlansággal, félnek kitárulkozni a másik (és önmaguk) előtt, és így vágnak bele ebbe az érzelmi utazásba, amely a szerelemről és a megbocsátásról szól. De a hosszú út végén talán meg lehet ragasztgatni az összetört szíveket…
Mert az élet néha durva és kegyetlen, mielőtt gyönyörűvé válna…
Kiera és Denny már majd’ két éve járnak. Denny megtestesíti mindazt, amit a lány kíván: gyengéd, kedves, és határtalanul imádja őt. Amikor másik városba költöznek – Denny megkapta álmai állását, Kiera pedig egy kiváló egyetemen tanul tovább –, minden tökéletesnek tűnik. Ám egy nem várt körülmény miatt a párnak el kell válnia.
A magányos, zavart, vigasztalan Kiera a helyi rocksztárban, Kellan Kyle-ban lel támaszra. Eleinte csupán barátként tekint Kellanra, ám a lány magányosságának mélyülésével a kapcsolatuk is egyre elmélyültebbé válik.
S. C. Stephens: Féktelen
Egy szerelmi háromszög mindig csapda, s mindig rút áruláshoz vezet. Így hát Kiera megfogadja, hogy tanul az elkövetett hibákból. Szilárd elhatározása, hogy soha többé nem okoz ilyesfajta fájdalmat senkinek, különösen annak az érzelmekkel teli, különleges férfinak nem, aki elrabolta a szívét. De az életben minden kapcsolatnak új kihívásokkal kell megbirkóznia. Vajon kiállja-e az utolsó próbát Kiera szerelme? Szeretni ugyanis könnyű, ám bízni valakiben… az a nehéz.
Kiera ujján immár jegygyűrű csillog, és kezében tarthatja a diplomáját. Hát lehet egy lány ennél boldogabb?
Igen! Akkor, ha rocksztár vőlegénye is a siker küszöbén áll, és ő elkísérheti a tervezett turnéra. Bizony, Kellan és a bandája országos hírnévre tett szert, ám a következmények árnyékot vetnek a felhőtlennek ígérkező boldogságra.
"– Olyan, mintha veled ez az első pillanatban megtörtént volna. Minden olyan természetes közöttünk. Mintha mindez régen már a miénk lett volna, és most csak visszakaptuk. Mintha azért kellene lassítanunk, hogy újra megismerkedjünk. Ez fura, nem?" - Sky
A Hopeless Sky szemszögéből mutatta be az eseményeket, a Losing Hope pedig bepillantást enged Dean Holder történetébe, akit régóta kísért a kislány elvesztése. Úgy érzi, kudarcot vallott, amiért nem tudta őt megmenteni. Holder életét beárnyékolja a megbánás és a bűntudat. Sohasem hagyott fel Sky keresésével, mert úgy érzi: ha megtalálná, tovább tudna lépni végre. Arra viszont nem számított, hogy a találkozás pillanata még kínzóbb fájdalmat hoz.
Egy véletlen találkozás a sötétben pont elég ahhoz, hogy a tizennyolc éves Daniel és a véletlenül belé botló lány szerelmet valljon egymásnak. A románc azonban feltételekhez kötött: megállapodnak, hogy csupán egy órán át tart, és csak úgy tesznek, mintha.
A könyv kezdetén azonnal sikerült kötődnöm a szereplőkhöz és a történetükhöz. Egyediségük miatt könnyű megjegyezni őket és ami a legfontossabb könnyű megszeretni őket.
Sok emlékezetes pillanat van a könyvben, egyszerűen nem lehet kikerülni, hogy ne hasson az érzelmekre. Vagy mosolyogsz, vagy döbbent és szomorú leszel, de az biztos, hogy unatkozni egy percig sem lesz időd.
Colleen Hoover: Point of Retreat - Visszavonuló
Layken nem biztos benne, hogy Will-lel való viszonya a megfelelő alapokra épült, Will pedig nem tudja, hogyan bizonyíthatná szerelmét egy olyan lánynak, aki továbbra is „töklámpásokat farag”. Miközben válaszokat keresnek a kérdéseikre, egy még nagyobb erőpróba vár rájuk – valami, ami nemcsak az ő életüket, de a szeretteik életét is megváltoztathatja
Miután Layken és Will szerelme a legnagyobb próbatételeket is kiállta, az immár házasságban élő fiatal pár végre kezdi biztonságban érezni magát a kapcsolatban.
De bármennyire is élvezi Layken az új, közös életüket, néhány kérdés nem hagyja nyugodni. Noha Will szeretné magában tartani a múlt fájdalmas emlékeit, Layken mindent tudni akar róla. Will végül beadja a derekát, és elmeséli a saját történetét, mely során felszínre kerülnek legbelsőbb érzelmei és gondolatai. Miközben újraéli jó és rossz pillanatait, a Laykennel való első találkozásáról is meglepő dolgok derülnek ki.
Rule és Shaw gyerekkoruk óta ismerik egymást, de a kapcsolatuk azon kívül hogy azzal véget is ér, hogy csak elviselik egymást. Shaw és Rule ikertestvére Remy voltak igazi barátok, mígnem életét nem vesztette egy balesetben. Rule egy tetováló szalonban dolgozik, egy igazi művész, míg Shaw az orvosi egyetemen tanul, mellette pedig pincérnő ként dolgozik.
Erre a könyvre tényleg mondható, hogy egy igazi rosszfiú és egy önmagát kereső lány történetéről szól. Valahol a Soha határa és a Hopeless között található a ranglistát.
Nem Colton Calloway-be voltam először szerelmes, eleinte az öccséért,
Kyle-ért voltam oda. Kyle volt az első igazi szerelmem, az első, minden
értelemben. Aztán egy viharos augusztusi éjszakán Kyle meghalt, és vele halt az
az ember is, aki addig voltam.
Colton nem arra tanított meg, hogyan éljek tovább. Nem gyógyította be a sebeket. Nem hozta rendbe a dolgokat. Arra tanított meg, hogyan kell szenvedni, és hogyan kell mindent elengedni.
Colton nem arra tanított meg, hogyan éljek tovább. Nem gyógyította be a sebeket. Nem hozta rendbe a dolgokat. Arra tanított meg, hogyan kell szenvedni, és hogyan kell mindent elengedni.
A könyvet angolul olvastam, mivel a magyar megjelenést visszavonta az Ulpius-ház kiadó. Értékelésem itt olvasható.
Mi
történik, amikor két ember, aki nem hisz a szerelemben, őrülten egymásba esik
úgy, hogy azt életükben elképzelni sem tudták? Vonatszerencsétlenség.
Erre a történetre senki sem mondhatja, hogy átlagos, hiszen egy aranyos, de ugyan akkor elgondolkodtató kis regény. Rengeteg mondanivaló és bölcsesség van elrejtve a ránézésre könnyed és szórakoztató könyvbe. Tudtam, hogy nem egy egyszerű történet, még ha az elején annak is indult.
A stílusa igazán vicces, de azért néha szomorkás a hangulata, örülök, hogy erre a könyvre esett a választásom, mert tudott újat mutatni. Tényleg az benne a legnagyobb különlegesség, hogy olyan történetről szól, amit még ne rágtak meg tömeges a sikerszerzők.
A. Meredith Walters: Utánad a sötétbe
Maggie Young átlagos lány volt. Átlagos barátokkal, átlagos szülőkkel, átlagos eredményekkel… átlagos élettel. Aztán jött A Fiú. Clayton Reed a múltja elől menekült, olyan démonokkal a nyomában, amelyek bármikor leteríthették volna. Soha nem hitte, hogy esélye lehet a boldogságra.
Aztán jött A Lány. Maggie abban hitt, hogy a szerelmük mindent túlél. Clay abban, hogy csak a lány kell, és zavaros életének rendje helyreáll. Hogy együtt lesznek, ketten a világ ellen. De a sötétség mindig ott ólálkodik a közelben. Néha az igaz szerelem legnagyobb gátját saját magadban kell keresned.ELŐKÉSZÜLETBEN
Jared és Tate gyermerkkorukban elválaszthatatlanok voltak, a két szomszéd gyerek, akik feltétel nélkül szerették egymást. Jared ott volt a lánynak, amikor az elvesztette édesanyját, segített neki átvészelni a legrosszabb pillanatokat az életében. Majd a fiú egyik nyáron kénytelen meglátogatni az apját, és mikor visszatér már nem ugyanaz a kedves személy, aki volt. Tate nem érti, hogy miért viselkedik vele szemben ellenségként, miért keseríti meg az életét.
"Voltál már olyan dühös, hogy örömöd lelted abban, ha ütsz-vágsz? Vagy annyira tehetetlen, hogy teljesen tompának érezted magad? Az utóbbi néhány évem erről szól. A düh és a közöny két véglete között élek, átmenet nélkül.
Van, aki utál ezért, és vannak, akik félnek tőlem. De senki sem bánthat, mert nem érdekel semmi és senki.
Tatumot leszámítva. "
"Evie és Leo állami gondozott gyerekként találkoztak, és barátság szövődött közöttük. Az évek alatt kapcsolatuk szerelemmé mélyült, és megfogadták, ha Evie 18 éves lesz, együtt kezdik el felnőtt életüket.
Amikor Leót váratlanul örökbe fogadják, és el kell költöznie, megígéri Evie-nek, hogy keresni fogja, és néhány éven belül visszajön érte. A lány azonban nem hall felőle."
Vannak dolgok, amikre megéri várni…
A 19 éves Avery Morgansten életét egy öt évvel korábbi halloween-buli mindörökre megváltoztatta. Az események hatása elől csak úgy menekülhet, ha az otthonától több ezer kilométerre lévő egyetemre jelentkezik. Nem szeretne mást, mint minden feltűnést kerülve elvégezni az iskoláit – de már az első napon összeakad egy sráccal, aki képes darabokra törni a maga számára, gondosan felépített jövőt.
"Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval – szó szerint –, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről. Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni."
"Wes és Kiersten legjobb barátja, Gabe igazi balhés srác: egyik lányt fogyasztja a másik után, sötét haja és tetovált karja sem riaszt el senkit. Sőt.
Saylor igazi mintadiák: nagyszerű eredményei vannak, ösztöndíjat kap, kiválóan zongorázik, de valami mégis hiányzik az életéből – és a játékából.
A szenvedély.
Ők ketten egy zaklatott délutánon egy gyakorlóterembe futnak össze – szó szerint –, és bár elsőre taszítják egymást, hamar kiderül, hogy valami furcsa módon egy húron pendülnek."
"Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem tud visszaemlékezni a teljes igazságra.
Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna. Valószínűleg semmi közös nincs bennük."
"Ha kiderülne az igazság Beth Risk családi életéről, a tizenhét éves lány édesanyját börtönbe zárnák, ő maga meg ki tudja, hová kerülne. Mindenáron védeni igyekszik tehát az anyukáját, mígnem egy szép napon a nagybátyja beavatkozik, és választásra kényszeríti Bethet: az anya szabadsága vagy a saját boldogsága. Így találja a lány egy fedél alatt magát a nagybácsi feleségével, aki ki nem állhatja, és új iskolában, ahol senki sem érti meg. Egyetlen srác kivételével, akit viszont ő nem akar közel engedni magához, de hiába… "
"Színjeles tanulmányi eredmény, dizájnerrucik, kifogástalan élet – ennyit várnak Rachel Youngtól. A magániskolába járó tizenegyedikes lány azonban titkol ezt-azt jómódú szülei meg basáskodó bátyjai elől… sőt, épp két újabb tétellel gyarapította a listát. Az egyik, hogy sötét országutakon szokott száguldozni vadidegenek társaságában a Mustangjával. Hát a másik? A tizenhét éves Isaiah Walker – egy nevelőszülőknél fölcseperedett, tetovált srác, akivel szóba állnia sem lenne szabad."
"Kayden megtanulta, hogy egyetlen esélye a túlélésre az, ha némán tűri a szenvedést. Ha szerencséje volt, meg tudta húzni magát, és tette a dolgát, kibírta egyik napot a másik után. Ám egy este úgy tűnt, végül mégis oda a szerencséje – és az élete… míg fel nem bukkant egy Callie nevű lány, éppen időben, hogy őrangyalként megmentse."
"A sötét titok, amit Kayden hosszú évek óta rejtegetett, végül csak napvilágra került. Ám az még ennél is rosszabb, hogy a fiút súlyos testi sértéssel vádolják. Egyedül az óvhatná meg a becsületét, ha Callie elárulná az igazat – Kayden viszont soha nem kérné ezt tőle. Inkább hajlandó megtenni bármit, hogy megvédje őt… még akkor is, ha emiatt le kell mondania az egyetlen lányról, akit valaha szeretett."
4 comments:
Imádom ezt a posztot!!!!;) A Soha határa és a Heti csaj még várólistás,de a többit volt szerencsém olvasni. Az Easy most a favoritom, noha Jacqueline sokszor idegesített.
A várható megjelenések szintén szuperek, ismét bővült a várólistám. :)
Simone Elkelestől olvastál már? Igaz, hogy tinikről ír, de szórakoztató.
Simone Elkelestől olvastam a Tökéletes kémiát, és sajnos nekem nem jött be úgy, ahogy a többségnek. Idegesített nagyon a főszereplő csaj, de azért hónapok óta próbálom magam rávenni, hogy folytassam a sorozatot. :)
Szia!! Nagyon jó amiket írsz, sok könyvet csak azért kezdtem el olvasni ( vagy nem kezdtem :D ), mert te írtál róluk véleményt:D ... Azt kérdezném, hogy tudsz-e valami infót arról, hogy "A hibátlan játéknak" mikor lesz folytatása??? nekem nagyon tetszik... és áhh már megőrülök, jó lenne ha jönne már a 2. rész :D ... köszi előre is ;)
Hű, hát ezt a bejegyzést épp a napokban tervezem frissíteni, mert rendgeteg könyv még nincs fent a New Adult műfajből. :)
Arról a könyvről semmit sem tudok, de ehhez érdemes a Kiadó oldalát figyelni, mert a megjelenésekről addig én sem tudok semmit, ami az Ulpiust illeti, amíg ki nem írják.
Post a Comment