Colleen Hoover: Visszavonuló - Point of Retreat

, by Kristina

Fülszöveg:
A sok viszontagság, szívfájdalom és sorscsapás ellenére a Layken és Will szerelme tovább él, és egyre biztosabbnak tűnik, hogy ők ketten összetartoznak.
A két fiatal azonban még nem is sejti, hogy mindaz, ami összehozta őket, egy idő után kettejük közé állhat. Kapcsolatuk komoly veszélybe kerül, és elképesztő akaraterőre lesz szükségük ahhoz, hogy megmentsék. Layken nem biztos benne, hogy Willel való viszonya a megfelelő alapokra épült, Will pedig nem tudja, hogyan bizonyíthatná szerelmét egy olyan lánynak, aki továbbra is „töklámpásokat farag”.
Miközben válaszokat keresnek a kérdéseikre, egy még nagyobb erőpróba vár rájuk – valami, ami nemcsak az ő életükre, de megmaradt szeretteik életére is végzetes hatással lehet…



Két fiatal próbálja megállni a helyét ebben a kegyetlen világban, felnőttként viselkedni, gyermeket nevelni és mindezek mellett a saját szívük suttogását is követni, fiatalságukat is megélni. Szülőnek és idősebb testvérnek lenni egyszerre soha nem könnyű, hát még ha mindkét félnek ez a sors jutott. 
Júlia halála után pár hónappal csöppenünk újra Will és Lake cseppet sem unalmas hétköznapjaiba. A szereplőgárda igazán színesre sikeredett, ebben a részben már feltűnik olyan karakter is, akit tiszta szívből lehet utálni... De mindezt ellensúlyozta olyan szereplők felbukkanása is, akik sok fényt, vidámságot, vigaszt és segítséget nyújtanak Willnek és Lake-nek egyaránt.
Coulder és Kel is a történet fénypontjai, főleg attól a pillanattól, amikor elkezdték észrevenni a lányokat. Méghozzá nem is akárkit, Kierstent a cserfes szájú, kis mindent tudó nagyokos szomszédlányt. Így lép be Will és Lake életébe Kiersten és édesanyja Sherry, akik teljes mértékben felsőfokú szintre emelték a kitalált karakterek egyediséget. 
Egy kicsit sem kívánt bonyodalom Will ex-barátnőjének szerepében lép be ezúttal a történetbe, sajnos Vaughnt nem sikerült egy apró morzsányit sem megkedvelnem, így ő lett végül az a tényező ami a hajtépést okozta, a fogcsikorgatásomról már nem is beszélve...
Eddie és Gavin kapcsolatában beálló változások is hatottak rám, még akkor is ha csak mellékszereplők voltak. 
Hát nem csodálatos, hogy egy regényen belül akár kismillió érzelmi hullámvasút jelent veszélyt az olvasó kedélyállapotára? :) Mert arra figyelmeztetnék mindenkit, hogy akasszátok ki a ne zavarj táblát amint kinyitottátok a könyv fedelét.
A történet sokkal szenvedélyesebbre sikeredett az előzőnél, szinte izzot a levegő kedvenceink között. A szereplők érzelmileg jobban megviseltek, bizonyítaniuk kell egymásnak, küzdeniük egymásért. 



Van aki csalódott, van aki többet várt, és vagyok én, akinek ugyan olyan felülmúlhatatlan élményt nyújtott a Visszavonuló, mint a Slammed. Colleen Hoover írónő karakterei és történetei eddig minden egyes alkalommal letiportak a földre, vak rajongásra késztettek. És ezen nem változtatott az sem, hogy olvastam már tőle horvátul, angolul, vagy magyarul.
A könyv lehet, hogy nem tökéletes, ezt elismerem, de csak azért, mert olyan nem is létezhet. Egyszerűen nem felelhet meg mindenki elvárásnak. Szerencsémre az évek alatt kifejlesztettem egy jól működő módszert ilyen hibák elkerülésére. Próbálok ösztönből választani, és nem várni semmit, sodródni az árral, élményként átélni minden fordulatot, bonyodalmat, elfogadni a történet alakulását és a szereplők választását. Az írónő pedig megkönnyíti a dolgom, mert olyan jól fűzi össze a szavakat, hogy esélyem sincs azon morfondírozni, hogy én hogyan írnám meg a történetet, egyszerűen a történeteiben élek.
Hogy mitől érezhetik a legtöbben, hogy nem ér fel az első részhez? Véleményem szerint csak a kialakult bonyodalom az oka, hiszen az előzőtől eltérően itt már a szerelmes párocskánkat külső tényezők, sőt személyek is veszélyeztetik, azok pedig botrányos félreértésekhez vezetnek legtöbbször. 

A drámai hangulatú jeleneteket általában azonnal egy viccess, feszültségoldó pillanat követte. Amitől nem laposodott el a történet egy pillanatra sem, az újabb izgalmakat állandóan a mosoly, vagy torokszorító érzés követte, így tartva fenn az olvasó figyelmét.
Egyedül Hoover könyvei képesek ezer ripityára törni a szívem, akár egymás után kétszer is. Bármennyire is banális, előre kiszámítható jelenet következett, annyira belemerültem a történetbe, hogy összeszorult a szívem, vagy a boldog pillanatokban velem is pillangókat lehetett volna fogatni. És ettől válok napról napra az olvasás menthetetlen függőjévé, hiszen az ehhez hasonló könyvek képesek csak szárnyalásra bírni a lelkem egy másik dimenzióban. 
A Slammed-ről ide kattintva olvasható el az értékelésem, a két történet egy kerek egészet alkot, a harmadik rész pedig csak hab volt a tortán. :) 
Kiadó: Könyvmolyképző
Sorozat: Slammed 2. része
Műfaj: new adult
Megjelent: 2014.12.12.

Extra - rövid részlet


A könyv elejéről hoztam egy vidámabb hangulatú részletet. Mert a mai mottóm, hogy a mosoly csodákra képes.

"– Will, észrevetted már, hogy valahogy mindig mi ketten robotolunk a konyhában? – kérdezi Gavin.
– Talán nem is baj – felelem krumplilapátolás közben. – Emlékszel még Eddie Alfredójára?
Gavin arca fájdalmas grimaszba rándul, ahogy felidézi a barátnője főztjét.
– Igazad lehet – mondja.
Kikiabálok Kelnek és Cauldernek, hogy jöjjenek megteríteni az asztalt. Az elmúlt egy évben, mióta Lake-kel összejöttünk, Gavin és Eddie hetente legalább kétszer nálunk vacsorázott. Be kellett szereznem egy rendes étkezőasztalt, mert a konyhapultot teljesen kinőttük.
– Szia, Gavin!
Kel belép, és kivesz néhány poharat a szekrényből.
– Szia! – int vissza Gavin. – Kitaláltad már, hol tartsuk a bulidat a jövő héten?
– Nem tudom – von vállat. – Mondjuk, elmehetnénk bowlingozni, vagy tőlem lóghatunk akár itt is.
Közben Caulder is befut és munkához lát. Észreveszem, hogy a kelleténél eggyel több terítéket készít ki.
– Várunk még valakit? – kérdezem.
– Kel áthívta Kierstent – feleli Caulder incselkedő hangon.
Kiersten úgy egy hónapja költözött az utcába, és Kel szemmel láthatólag érdeklődni kezdett iránta. De persze sohasem vallotta volna be. Most, hogy lassan betölti a tizenegyet, Lake és én már számítottunk erre. Kiersten néhány hónappal idősebb nála, és jóval magasabb, de mivel a lányok gyorsabban érnek, mint a fiúk, Kelnek minden esélye megvan rá, hogy idővel behozza a hátrányát.
– Legközelebb szólj, mielőtt meghívsz valakit! Most készítenem kell még egy sajtburgert – mondom, és a hűtőhöz lépek, hogy kivegyek egy húspogácsát.
– Ő nem eszik iyesmit. Vegetáriánus – szólal meg Kel.
Nagyszerű! Visszateszem a húst a frigóba.
– Nincs itthon semmilyen húspótló. Most mit adjak neki? Üres kenyeret? – kérdezem.
– Az jó lesz – mondja Kiersten, miközben belép az ajtón, természetesen kopogás nélkül. – Szeretem a kenyeret. És a sült krumplit is. Csak olyasmit nem eszem, amiért ártatlan állatokat kellett lemészárolni.
Az asztalhoz lép, felkap egy rolni papírtörlőt és laponként tépkedve egy-egy darabot a tányérok mellé fektet. A magabiztossága miatt egy kicsit Eddie-re emlékeztet.
– Ez meg ki? – suttogja Gavin. Őt is megdöbbenti, milyen otthonosan mozog nálunk a kislány. Most vacsorázik itt először, de ránézésre ezt senki nem mondaná meg róla. Pillanatok alatt átveszi az irányítást.
– A tizenegy éves szomszédunk, akiről a múltkor meséltem. Bár annak alapján, amit az előbb mondott, idősebbnek gondolnám. Azt hiszem, ő inkább egy vörös hajú kislány bőrébe bújt felnőtt.
– Ő az, akibe Kel belezúgott? – vigyorog Gavin.
Szinte látom, ahogy beindulnak az agyában a fogaskerekek. Már most azon gondolkodik, hogyan fogja zavarba hozni Kelt a vacsoránál. Érdekes estének nézünk elébe."



A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Colleen Hoover Point of Retreat - Visszavonuló című regénye, a Slammed sorozat második része. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja, Will és Layken szívszorító történetének folytatását.
2014. december 4-től egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!


12.04. - MFKata gondolatai
12.07. - Media Addict
12.09. - Angelika blogja
12.11. - Deszy könyvajánlója
12.13. - Kristina blogja
12.15. - Dreamworld
12.17. - Kelly & Lupi olvas





“Leírtam néhány gondolatot egy-egy papírcsíkra, és csillagformába hajtogattam őket. Némelyiken egy inspiráló idézetet vagy verset találtok, míg másokon őszinte és hasznos szülői tanácsokat. Szeretném, ha csak akkor olvasnátok el őket, ha valóban szükségetek van rájuk. Ha rossz napotok van, ha veszekedtek, ha jól esne egy kis biztatás… ilyen alkalmakra tartogassátok őket.”

Julia halála előtt ilyen kis papírcsillagokat készített, hogy átsegítse Willt és Laykent a nehéz napokon. Ezért mostani játékunk során, minden állomáson találtok egy papírcsíkot, rajta egy inspiráló idézettel. Nincs más dolgotok, mint kitalálni melyik író melyik regényéből származik az adott idézet, és a megfejtést beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe. A sorsoláson csak az vesz részt, aki mindegyik idézetet megfejtette, vagy legalább megpróbálta!

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz. A nyerteseket pedig arra kérjük, 72 órán belül válaszoljanak az értesítő e-mailre, különben automatikusan új nyertest sorsolunk!




a Rafflecopter giveaway


0 comments: