J. Lynn: Várok rád - Wait for You

, by Kristina

Fülszöveg:
Vannak dolgok, amikre megéri várni…
A 19 éves Avery Morgansten életét egy öt évvel korábbi halloween-buli mindörökre megváltoztatta. Az események hatása elől csak úgy menekülhet, ha az otthonától több ezer kilométerre lévő egyetemre jelentkezik. Nem szeretne mást, mint minden feltűnést kerülve elvégezni az iskoláit – de már az első napon összeakad egy sráccal, aki képes darabokra törni a maga számára, gondosan felépített jövőt.
Vannak dolgok, amiket át kell élni…
Cameron Hamilton 190 centi magas, amolyan leányálom – szikrázóan kék szemmel és valami megfoghatatlan képességgelarra, hogy Avery megint olyasmikre vágyjon, amiktől évekkel korábban megfosztották. Veszedelmes dolog lenne közelebbről is megismerkedni vele, de lehetetlen figyelmen kívül hagyni a kettejük között vibráló feszültséget, ami felszínre hozza Avery személyiségének egy mindeddig ismeretlen oldalát.
Vannak dolgok, amiket nem lehet elhallgatni…
Aztán Avery egyre több fenyegető e-mailt és hívást kap, és kénytelen szembenézni a múltjával, amit annyira szeretett volna mindörökre elfelejteni. Rádöbben, hogy van valaki, aki nem fogja egykönnyen elengedni. Vajon ha kiderül a rettenetes igazság, ezzel Avery is elindulhat a gyógyulás útján? És Cam akkor is mellette marad majd, ha megtudja, mi történt? Vannak dolgok, amikért megéri harcolni…


cseh

Egy lányról szól, aki az egyetemre járást tekinti menekülőútnak, mert elhagyhatta szülővárosát. Egy fiúról szól, aki ugyan megtalálja a tökéletes társát, mégis a múlt szellemeivel kell megküzdenie érte.
Avery változásáról szól ez a történet, egy olyan átalakulásról, mint a pillangóknál. Begubózott, hogy újjászülethessen egy szebb, és tisztább formában.


"– Egy halom más ember van, akit megtisztelhetnék a jelenlétemmel, de én úgy döntöttem, ma te leszel az."



Fülig belezúgtam Cam karakterébe már első találkozáskor, majd ahogy haladt a történet vonzalmam iránta egyre csak mélyült. Vicces, öntelt és nagyképű, de mindezek is szexi mennyiségben..., nagydumás, megértő, hű barát és még romantikus is. Karakteres egyéniség, akinek köszönhetően több ezer olvasó szívébe költözött pár órára a remény, hogy tökéletes férfiak márpedig léteznek (még ha csak fikcióban is).

holland
Cam életvidám jellemének köszönhetően a hangulat sokszor válik könnyeddé, míg Avery múltja és szorongásai miatt komolyabbá. Ellentétek vonzása szabály ebben tökéletes példára talál, mert nem is lehetnének különbözőbbek. 



Az Avery-vel történt dolgok lelkileg károsították meg. Egy gondtalan életet élő tinilányból azonnal kitaszított lett egy borzalmas és sajnos gyakori eset következtében, aminek köszönhetően kevésbé tapasztalt korához képest. Mindeddig kimaradt életéből az első randi botladozása, az első csók édessége, az első szerelem egyedisége. Hiába költözött el több ezer mérföldre, rájön, hogy a távolság sem a legjobb megoldás, mégis küzd tovább és próbálkozik, hogy jobbá váljon, teljesebbé. Egy gyenge pillanatában majdnem feladott mindent, mégis a jelenben egyre erősebbé válik. Ami a legfontosabb, hogy próbálkozik! 



török
Az utóbbi időben legnagyobb sajnálatomra, kevés időt tudok olvasásra fordítani, ezért nagyon megfontolnak kell lennem, amikor az olvasnivalót választom ki. Ezt a könyvet legnagyobb szerencsémre egy olyan szombati napomra terveztem be, amikor elvonulhattam a világ nyüzsgése elől és olvasási szenvedélyemnek hódolhattam órákon keresztül, megaszakítások nélkül.
német
Ezer köszönet a karmának, vagy a sorsnak hogy lehetővé tette számomra, hogy ezt a történetet a tökéletes pillanatban ismerhettem meg.

A new adult történetekben azt is szeretem, hogy főszereplő párosaink általában úgy robbannak be egymás életébe. Itt pedig pontosan ez történik! Majd a karmának/sors fintorának köszönhetően elkerülhetetlenné válik a gyakori találkozás. Hát hogy lehet kerülni a szívdöglesztő pasit, ha épp ő a szomszéd? :D

Minden olyan elem megtalálható ebben a műben is a műfaj jellegzetességeiből, amitől sokan rajonghatnak érte: romantikus, izgalmas, elgondolkodtató, szomorkás és idegtépő. 
olasz

francia
A könyv olvasására vakon bólintottam rá, a legfontosabb tényező maga az írónő volt, hiszen imádom könnyed mesélési stílusát, amely tele van érzelmekkel, cselekménnyel és izgalommal. Filmszerűen pörögtek az események, pár órára kiragadott a sokkolóan szürke hétköznapjaimból.

Annak ellenére, hogy az írónő komolyabb témát is beleszőtt a történetbe egy pillanatra sem vált komorrá a hangulat. Végig ott éreztem a küzdeni akarást, a reményt. Jó példát szolgáltat arra, hogy merjünk álmodni, a váratlan pillanatokban hinni és bízni.

britt
A könyv előkelő helyen szerepel a 2014-es toplistámon. Remélem sok olvasóm találta ezt a könyvet a karácsonyfa alatt, mert ez volt a tökéletes ajándék.


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Wait For You
Fordító: Császár László
ISBN: 9789633990223
Elit start: 2014.12.16 - Megrendelhető itt
Várható megjelenés: 2015.01.16
Oldalszám: 496




USA
Extra - Borítómustra



A Várok rád szebbnél szebb borítóvariációkkal büszkélkedhet. Mindegyik hangulata a történetet tükrözi. Csillagképek, a karkötő, de főleg a párok tapintható vonzalma fogott meg. A szereplők közötti vonzalmat, a történet gyengéd és romantikus hangulatát főleg az olasz, a török és a német ragadta meg. Míg az amerikai (a magyar, cseh is ez) inkább a várakozást örökití meg, szenvedély pillanatát, amikor a szavak már nem fontosak. Sőt a francia elegáns és szavak nélkül is sokmindent mutat, persze minderre csak olvasás közben ismerhettek rá. :)



A Könyvmolyképző jóvoltából jelenik meg a Wait for You - Várok rád című könyv, ami a sokak számára ismert írónő, J. Lynnek (Jennifer L. Armentrout) egy újabb sorozatának nyitókötete. A blogturnés állomásokon különböző értékelések mellett számos extrát találtok és akár megnyerhetitek a három példány egyikét!



December 15 - Kelly Lupi olvas
December 18 - Deszy könyvajánlója
December 21 - Angelika blogja
December 23 - Insane Life
December 27 - Kristina blogja
December 30 - CBooks
Január 03 - Dreamworld




Itt a karácsony és a szilveszter is, ezért nem lesz túl nehéz dolgotok, ígérjük! :)
Minden turné állomáson egy szereplő nevének a betűi keveredtek össze és a kiemelt betűk alapján kell kitalálnotok, melyik szereplők bújtak el az állomásokon.
Minden egyes helyes megfejtéssel növelitek az esélyeteket, hogy megnyerjétek a három példány egyikét.

(Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére szállít!

A nyerteseket e-mailben értesítjük, az értesítéstől számított 72 órán belül kérjük válaszolni az e-mailre, amennyiben ez nem történik meg, újabb nyertest sorsolunk.)

a Rafflecopter giveaway

0 comments: